Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Rómeó és Júlia - a veronai szerelmesek története

2010.02.28


Rómeó és Júlia
A veronai szerelmesek története
 
„…ha nála járok
templomcsend vár ott
ha átölel csendben,
elt
űnt a külvilág…”
 
Örökérvényű, megunhatatlan történet a világirodalom klasszikusa, Shakespeare Rómeó és Júliája, nem véletlen, hogy a világ színházai folyamatosan játsszák a darabot.
Az eredeti musical a francia zeneszerző és egyben szövegíró, Gerard Presgurvic műve, amelyet 2001-ben mutattak be Párizsban. Ennek átdolgozása a magyar változat, amelynek premierje 2004-ben volt, rendezője a Budapesti Operettszínház direktora és rendezője, Kerényi Miklós Gábor.
A francia szerző így nyilatkozott a darabról: „A Rómeó a világirodalom legromantikusabb és legtragikusabb darabja. Ennél jobb téma nem is kell egy jó musicalhez, hiszen van benne minden: gyűlölet, szerelem, félreértés, halál, esküvő, szabadság.”
Kerényi Miklós Gábor korszerűen, de a darab eredeti hangulatát megtartva igyekszik megszólítani a közönséget, mindehhez felhasználva a modern színházi technika lehetőségeinek szinte teljes tárházát. A zene, a hangeffektek, a mozgás, a tánc, a színek és a fények mind azt szolgálják, hogy közelebb hozzák a mai kor emberéhez ezt a klasszikus művet.
 
A zene kifejező ereje sok esetben nagyobb, mit a szavaké, itt, a musical esetében is azt szolgálja, hogy még több érzelmet, hangulatot adjon át a nézőknek, ezáltal lesz ez a darab sokkal felfokozottabb, mint egy prózai alkotás. Presgurvic zenéjét a magyar átdolgozás megtartotta. Ez a zene modern, lendületes és nagyon populáris, ezért több korosztályt, szélesebb nézőközönséget is meg tud szólítani. A musical önmagában is könnyed, befogadható műfaj, a Rómeó és Júlia zenéje pedig különösképp fülbemászó dallamokkal bír. Bár ezeknek a daloknak a nagy többsége önmagában is „megállja a helyét”, valójában a történetet hivatottak alátámasztani. A szövegen kívül a dallam is elősegíti a történet befogadását, értelmezését, hiszen minden jelenetben alkalmazkodik a cselekményhez (lassú, romantikus dallamot hallhatunk például a szerelmespár esküvője alatt, lendületes, pergőbb a dal a párbajjelenetnél, vagy a bálban, szomorú, gyászos Rómeó és Júlia halálakor).
A dalszövegek fordítása nem minden esetben követi a francia eredetit, de a magyarra és a franciára egyaránt igaz, hogy a szövegírók a mai, modern nyelvhasználattal élnek.
 
A tánc az ember ősi, elemi ösztönei közé tartozik és egy zenés darabban természetesen elengedhetetlen. A Rómeó és Júliában számos jelenet ad lehetőséget arra, hogy koreográfiával fejezzenek ki érzelmeket, eseményeket a színészek. A színdarab egy rövid bevezető monológ után (Lőrinc barát) egyből nagyszabású zenés, táncos jelenettel kezdődik, megadva ezzel az alaphangulatot: itt ismerjük meg a két családot és a közöttük lévő viszonyt. A második nagy táncos jelent a három jó barát Mercutio, Benvolio és Rómeó készülődése a bálra, a hangulathoz több háttértáncos is hozzájárul. A bálban láthatjuk a következő nagy táncos jelentet, ahol gólyalábon járó mutatványosok és „tűzmadarak” teszik még látványosabbá a mulatságot. A két főszereplő, Rómeó és Júlia táncában már ott van az érzelem, a szenvedély, ezt Júlia ki is mondja: „Másként fogod a kezem, mint a többiek”.
A következő táncos jelenet a két asszony, Capuletné és Montague-né „veszekedését” támasztja alá, itt a két nő csak énekel, a háttértáncosok fokozzák a hangulatot.
A párbajjelenet is jól kidolgozott koreográfiával bír: a hosszas verekedést és a kettős gyilkosságot is tánccal (és persze énekkel) fejezik ki a színészek.
(A magyar musical nem vette át a franciából a Halált, akinek a szerepe néma és csak mozgásból, lassú táncból áll, fehér ruhában mindvégig jelen van a színpadon, szimbolizálva ezzel a közelgő baljós véget.)
 
A színpadon minimális díszletet láthatunk, szerepe csak jelzésértékű. Júlia szobáját például csak egy ágy jelképezi, amelynek kétszer van szerepe a darab során: egyszer a nászéjszaka jelentnél, majd akkor, amikor Júlia felhajtja az álomitalt. A híres erkélyjelent valójában erkély nélkül játszódik le, csupán egy emelvény érzékelteti a fent és a lent közötti különbséget. Az utcai és a belső tér díszlete szinte ugyanaz, semleges díszletekről van szó, amelyek többféleképpen is értelmezhetők. Inkább a kellékek azok, amelynek segítségével tájékozódhat a néző: a ravatal szimbolizálja a kriptát, a kis szökőkút az utcát, az ágy és a tükör a szobát, a kereszt Lőrinc barát celláját.
A forgószínpadnak köszönhetően gyorsan egyik jelenetből a másikba csöppen a néző, nincs szükség a színpad átrendezésére, a jelenet közötti határok így nem élesek.
A jelmezek és a smink nagyon látványosak, erre szükség is van, hiszen a színpadról üzenetet közvetítenek. A francia eredetiből átvett kék-piros színellentét itt is megfigyelhető: a bálban Rómeó kék, Júlia piros ruhában jelenik meg, de ezeknek a színeknek a továbbiakban már nem lesz jelentősége, ha csak annyiban nem, hogy Capuletné és Montague-né mindvégig piros illetve kék ruhában van a színen. (A két ellentétes szín a két család közötti ellentétet, viszályt szimbolizálja.) A ruhák egyes jelentekben kihívóak, meghökkentőek, ilyen például Júlia merész báli ruhája (erre mondja az öreg Capulet: „Az anyja rendelte ezt a ruhát. Kicsit kihívó.”),a két asszony helyenként lenge öltözete, vagy a nászéjszaka ruhadarabjai.
Színpadtechnikai okokkal magyarázhatunk egyes színválasztásokat: bizonyára nem véletlen, hogy a párbajjelentben az egyébként mindig színes öltözetű Mercutio fehér inget visel, egyszerűen azért, mert a vér látványa így nagyobb kontrasztot ad. A színek klasszikus, szimbolikus jelentései több szereplőnél is megfigyelhetők: Tybalt mindig feketében látható, ez nemcsak a benne dúló sötét haragra, de lelki frusztrációjára is utal. Júlia sokszor látható ártatlanságot jelképező fehérben. A darab legelején még Rómeó is fehérben van, de az ő ártatlansága a gyilkossággal odavész, többé nem is viseli ezt a színt. Mercutio és Benvolio öltözéke merész, fiatalos, a hercegé, Capulet és Párisé pazar, gazdagságukat is jelképezi. A dada és Lőrinc barát jelmeze a legvisszafogottabb, a pap csuhában van jelen a színpadon, nyakában kereszttel, a dada testét pedig teljesen elfedik a hatalmas leplek, kalapok.
 A darab egészére vonatkoztatható, hogy sejtelmes félhomályban játszódik. Különösképpen igaz ez az éjszakai jelentekre, az erkélyjelentre, ahol kék fény érzékelteti az éjt, vagy a nászéjszakára. A bálban fáklyákkal világítanak, ez kicsit visszahozza a reneszánsz hangulatot (hiszen a darab eredetileg ebben a korszakban játszódik), láng fölött csókolja meg először Rómeó Júliát, tűzbe nyúl Tybalt Júlia hiánya miatt érzett fájdalmában, majd a darab végén tér vissza a láng mécsesek formájában, a két halott szerelmes siratásakor. A fényeknek nagy szerepe van akkor is, amikor Páris megtudja, hogyJúlia „meghalt”, az ő szenvedését támasztja alá a sok kicsi tűzijáték, a hatalmas fáklyafények és a hangeffektek.
Az egyik főhős, Rómeó szerepét az Operettszínház egyik vezető szólistája, Dolhai Attila játssza évek óta töretlen lendülettel és sikerrel. Bár „20 éve már a múlt”, mégis energikusan formálja meg a heves, szerelmes ifjút. Olyan hőst alakít, aki bár még szinte gyermeki lelkületű, benne van még minden tréfában, de már sejti a közelgő baljós véget. Hangja kifogástalan, játéka pedig még évek múltán is bizonyíték arra, hogy képes megújulni szerepeiben.
Partnere, a Júliát alakító Vágó Bernadett tiszta, ártatlan, bájos, de mégis határozott karaktert képvisel. Kislányként ismerjük meg, de Rómeó iránti szerelme felnőtt nővé változtatja. Vágó Bernadett játéka tele van fiatalos lendülettel, érzelmekkel, a szerep iránti alázattal, általa hiteles és szerethető Júliát láthatunk a színpadon.
Rómeó barátait, Benvolitót és Mercutiót Mészáros Árpád Zsolt és Bereczki Zoltán testesíti meg. Mindkét figura humoros, életvidám, néha mg kissé pajzán is, de ha kell, komolyak, sőt szigorúak is tudnak lenni. Benvolio a darab egyik legtragikusabb sorsú hőse, hiszen a családi viszály miatt két jóbarátot is elveszít.
Kiemelkedő alakítást nyújt a két család képviselőjeként Capuletné és Mondtague-né, azaz Janza Kata és Csengeri Ottília. Duettjük, a Gyűlölet szenvedélyes és lendületes, az első felvonás egyik csúcspontja.
A Dajka, vagyis Náray Erika kulcsfigura a műben, a szerelmes fiatalok „közvetítője”. Odaadó, gondoskodó figura, aki gyermekeként szereti Júliát, de a végén mégis gyengének bizonyul és nem áll ki a lány mellett. Náray Erika határozottan, magabiztosan van jelen a színpadon, hangja erőteljes és tiszta.
A másik figura, aki a szerelmespár bizalmasa, Lőrinc barát, ezt a szerepet Földes Tamás alakítja. Az ő monológja nyitja a történetet és az utolsó nagy szólót is ő énekli. Ez utóbbi megható és szívhez szóló jelenet, a barát önmagát hibáztatja a tragédiáért, holott segítő szándékkal kötötte meg a frigyet.
Különleges figura a darabban a Szabó P. Szilveszter által megformált Tybalt, hiszen sokkal összetettebb jellem a musicalben, mint a drámában. Szerelem és gyűlölet egyformán ég benne. Játéka lenyűgöző, nyers és indulatos figurája, erőteljes hangja betölti a színpadot.
 

A librettisták és a rendező igyekeztek megőrizni a történeti hűséget a darab feldolgozása során, mégis van néhány szembetűnő eltérés az eredeti dráma és a musical között. Ha a szereplőket vesszük sorra, feltűnő, hogy a musicalben bizonyos figurák egyáltalán nincsenek jelen. Nincs például a színen Montague (csak a felesége, Montague-né) és nem is esik róla szó. A musicalben nincs Romeónak szolgája (természetes, hiszen ez egy modern környezetbe ágyazott történet). Az eredeti darabban a két családfő Capulet és Montague, itt, a zenés darabban a családfők szerepét az asszonyok veszik át, míg Shakespeare-nél a férjek dominánsak, itt Capulet a pipogya, megcsalt férj, és az asszony hordja a nadrágot. Olyan is van, akinek a musicalben több szerepe van, mit az eredeti műben, az egyik Róza, aki a drámában meg sem jelenik, csak Rómeó áradozik róla, a musicalben viszont úgy tűnik, nagyon is valós kapcsolat volt köztük, és a lány többször meg is jelenik a színen. A másik kiemeltebb szereplő Benvolio, aki nemcsak Romeó egyik jóbarátja, hanem kulcsfigura is, hiszen az eredetivel ellentétben itt ő (és nem Baltazár) viszi a levelet barátjának Mantovába (illetve csak vinné, félúton ugyanis összetépi azt). Lőrinc barátnak is kicsivel több figyelem jut a musicalben, ugyanis ő kezdi a darabot egy monológgal, mintegy narrátorként bevezetve a tragikus történetet és ő is énekli az utolsó szólót a szerelmesek halála után. Tybalt jelleme is kicsivel összetettebb a musicalben, Shakespeare-nél csak annyit tudunk meg róla, hogy gyűlöli a Montague-kat, itt azonban egy frusztrált alakot ismerünk meg, akinek „kölyökkori kincsit mind ellopták”, szinte nem volt gyermekkora és felnőttként sem boldog, reménytelenül szerelmes Júliába (aki mellesleg a rokona). A főszereplőknél csak az életkorukat tekintve fedezhetünk fel eltérést: Shakespeare Júliája még nincs 14 éves, Rómeója betöltötte a 16-ot, a musicalben pedig az egyik dalból az derül ki, hogy Júlia 15, Rómeó pedig elmúlt 20 éves. Az egyik legfeltűnőbb változtatás a musicalben Rómeó és Júlia halála. Az eredeti műből tudjuk, hogy Rómeó méreg, Júlia pedig tőr által halt meg, a magyar musical rendezője azonban más véget szánt a szerelmeseknek, Rómeó magához kötözi Júliáját és felakasztja magát, a lány pedig felvágja az ereit Rómeó tőrével.

                                    Lengyel Orsolya 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.