Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Rudolf- A császárváros bohóca

2009.02.25
 
A császárváros bohóca
 
Rudolf a történelembenRudolf az Operettszínházban
       A Budapesti Operettszínház 2007-ben vitte színpadra a Rudolf – Az utolsó csók című musicalt (szövegíró: Jack Murphy, zeneszerző: Frank Wildhorn) Kerényi Miklós Gábor rendezésében. A történelem egyik legérdekesebb és legtitokzatosabb figuráját választotta főhőséül a musical megalkotója, Rudolf személyisége, élettörténete és szereleme méltán tarthat számot a nagyközönség érdeklődésére.
    Habsburg Rudolf koronaherceg 1858. augusztus 21-én született Laxenburgban, Alsó-Ausztriában és 1889. január 30-án halt meg a mayerlingi vadászkastélyban, tisztázatlan körülmények között. Édesapja Ferenc József császár, édesanyja Erzsébet királyné volt. A történelemkönyvekből tudhatjuk, hogy kora gyermekkorától kezdve zord és kemény neveltetésben részesült, nagyanyja, a nem éppen a szívjóságáról híres Zsófia főhercegné elszakította a kis Rudolfot édesanyjától és idegenekre bízta a neveltetését. Rudolf szeretet és anyai ölelés nélkül nőtt fel, gyenge idegrendszerű, labilis fiatalemberré cseperedett. Emellett azonban nagyon művelt és a birodalom problémáira érzékeny férfi vált belőle, aki szabadgondolkodó lévén szinte fuldoklott a Monarchia konzervatív, visszamaradott légkörében.
     Ferenc József nézetei homlokegyenest különböztek az övétől és nehezen viselte az ifjú trónörökös azt is, hogy császári apja és az udvar marionettbábuként rángatta őt, tiltva Rudolfnak mindenfajta egyéni megmozdulást. Gondolatait egy barátjának, a szerkesztő Moritz Szepsnek köszönhetően álnéven tette közzé a Wiener Tagblatt című lap hasábjain, de az álnév mögött hamar lelepleződött a valódi szerző, hála Wiligut és a titkosrendőrség alapos munkájának.
       Szerelmi életét sem irigyelhette senki: 1881-ben feleségül vette az akkor 17 éves Stefánia belga hercegnőt, de a házasság hamar megromlott, ennek oka többek között Rudolf csapodár természete volt, hiszen gyakran járt szoknyák után, szeretői voltak a kor népszerű prostituáltjai is (mint pl. Mitzi Caspar), de kapcsolatuk szétbomlásához vezetett az a tény is, hogy természetük merőben különböző volt, a liberális Rudolf és a konzervatív, mélyen vallásos Stefánia nem értette meg egymást. Csak fokozta a köztük lévő feszült viszonyt, hogy sokévi próbálkozás után sem született fiú trónörökös a Habsburg családba.
     1888 őszén a nyugtatóktól és a morfiumtól szinte teljesen legyengült Rudolf Marie Larich közbenjárásával megismerkedett Vetsera Mária bárókisasszonnyal, akivel röpke pár hónap alatt megélte a szerelem minden mélységét és magasságát. Amikor már az udvari intrikáktól nem tudott menekülni, és nem látott több lehetőséget a Birodalom felvirágoztatására sem, Vetsera Máriával együtt a halálba menekült, pisztoly által távozott az élők sorából 1889 telén, Mayerlingben.    
    Megrendítő életpálya. Nehéz színészi feladat, igazi kihívás megformálni Rudolf trónörököst, az Operettszínház színészei közül Dolhai Attila az egyik, aki megkapta ezt a megtisztelő és szép feladatot és azóta is töretlen sikerrel viszi színre ennek a különleges embernek a történetét.
     A Dolhai által megformált figura hűen jeleníti meg a történelem Rudolfját, egyszerre ismerhetjük meg benne az apja ellen lázadó (de azért bizonyos keretek között lázadó) császári sarjat, a népért és a Birodalom fejlődéséért mindenre hajlandó forradalmi lelkületű ifjút, a házassága és az udvar béklyóiból szabadulni vágyó fiatal férfit és a szenvedélyes szerelmest, aki nem hajlandó képmutatón élni egy elromlott házasságban. Tény, hogy az Operettszínház Rudolf című musicaljében a szerelmi szálon van a hangsúly, de emellett megismerhetjük a bécsi udvari intrikáit és a korabeli történelmi helyzetet is, éppen ezért Rudolf alakja is összetett.
    Az a szenvedély és feszültség, amely minden bizonnyal jellemezte a történelem Rudolfját, nagyon tisztán megmutatkozik Dolhai Attila játékában, nemcsak a történetnek van íve, hanem a főhős személyisége is a nézők szeme láttára megy keresztül változásokon, tanúi lehetünk, ahogy Rudolf legyengül, összezavarodik és feladja a harcot. A darab egyik legtalálóbb és legkidolgozottabb része az álomjelenet, melynek során  Rudolfot dróton rángatja Taaffe, szimbolizálva ezzel a trónörökös kiszolgáltatott helyzetét. Rudolf nem tud szabadulni az udvar szorításából, minden lépését figyelik, önálló döntéseket nem hozhat, nem csoda hát, ha neuraszténiája és a sok gyógyszer miatt álmatlanul forgolódik, és ha mégis sikerül elaludnia, az álom nem pihenést hozó, hanem rémséges.          
    Az az életvitel, amelyet Rudolf folytatott, a musicalben is megjelenik: a koronaherceg éjszakai mulatozásai, a konyakos-pezsgős esték, a nagy adagban szedett morfium, a kocsissal, Bratfich-al való bizalmas, baráti viszony ugyanúgy részét képezi a darabnak, mint Rudolf apjával folytatott vitái a Monarchia sorsáról, vagy a pápához intézett levél, amelyben házassága felbontását kérte, de értesülünk a szerkesztőségben tartott titkos beszélgetésekről a magyar nemesekkel, és a titkosrendőrség és Taaffe szorgos munkájáról is.      
    Dolhai Rudolf-figurájában az a legmegkapóbb, ahogy fokról fokra veszíti el önmagát, a szemünk láttára válik önmaga árnyékává. A darab elején, a bálban még fényes dalia, aki szemtelenül kikezd Vetsera bárókisasszonnyal, majd apja szigora, a szerkesztőségben bekövetkező botrányok, a magyar nemesek sürgető nyomása és magánéleti válsága miatt összeroppan, a kettős teher, amelyet a Birodalom sorsa és a Máriával kibontakozott tiltott szerelem jelent, oly súlyossá válik számára, hogy azokat tovább cipelni már nem bírja, a halálban keres menedéket.  Bár a történelem nem zárja ki az idegenkezűséget sem, a musical nem hagy kétséget afelől, hogy a trónörökös önkezével vetett véget Mária és a saját életének azon a mayerlingi tragikus éjszakán.
Rudolf nem élhetett tovább egy számára élhetetlen világban, hiszen  nem a császárváros dísze akart lenni…csak egy hétköznapi hős.
 
 
2009.02.25.                                                                   L.Orsolya
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Régi hozzászólások

(Rudolf- A császárváros bohóca, 2009.11.07 20:36)

módosítás
(Orsi, 2009. 10. 04. 16:37)
Megváltoztattam a betűtípust, remélem, így jobban tetszik!
Mindent az olvasóinkért:)


Budapest, I. ker.
(Brenner, 2009. 10. 04. 11:10)
Tetszik a szöveg, csupán a betűtípussal hadakozik a szemem, nekem túl testes és szögletes ez a tipográfia:)