Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szellemidézés a Nagymező utcában

2008.11.09

 Szellemidézés a Nagymező utcában

Kép

      Ritka és kivételes alkalom, ha egy régen halott zseni élete elevenedik meg a színpadon. Wolfgang Amadeus Mozart ízig-vérig ember volt, mint bármelyikünk, de kimagasló tehetség, amilyenből kevés születik erre a földre. Az ő életét, pályafutását és halálát dolgozza fel a Mozart! című musical, nem dokumentarista módon ugyan, de azért ügyelve a történeti és életrajzi hűségre.

     A rendező, Kerényi Miklós Gábor és az Operettszínház művészei nagyszerűen oldották meg a feladatot: a darab magával ragad – az első pillanattól fogva és menthetetlenül. Mozart zsenije elbűvöli a közönséget, esendősége pedig közel hozza őt hozzánk.
     Kisgyermekként ismerjük meg őt, Amadé, vagy ahogy később szólítják, Wolfgang apró termetű fiúcska kicsi, fehér rizsporos parókában. Már 5-6 évesen komponál, bekötött szemmel zongorázik, mindenkit elbűvöl a tehetségével. Ebből a kisgyermekből hamar felnőtt lesz, de az apró termetű fiú nem tűnik el a színről, végig ott van Wolfgang mellett, szimbolizálva a zeneszerző gyermekkori énjét, hiszen a bohókás Amadé nem akar és nem is tud felnőni, és lelkiismeretét, többször az orrára koppint, amikor a felnőtt Mozart letérni látszik a helyes útról.
     A darabban Dolhai Attila alakítja Wolfgang Mozartot. Szertelen, vidám, kicsapongó ifjúként robban be a színpadra és nyomon követhetjük, ahogy testileg és lelkileg legyengül, felőrli saját tehetsége, amellyel nem bír. Úgy érzem, Dolhai Attila magáénak érzi ezt a karaktert, hitelesen láttatja a Mozart lelkében dúló egyre súlyosabb küzdelmeket. Játéka tökéletesen kidolgozott, mégsem nélkülözi azt a spontaneitást, amely Wolfgang személyiségéből is fakad. Kép
Tehetsége vitathatatlan: úgy ölti magára Mozart szerepét, hogy minden egyes szavát, mozdulatát hitelesnek érezzük. Zseniálisan alakítja a lázadó ifjút, aki nem hajlandó behódolni az öntelt Colloredo hercegérseknek, de látjuk benne a szeretetre éhes gyermeket is, aki valósággal összetörik, amiért édesapja nem fogadja el őt.
A miért nem fogadsz el engem? című dal számomra a darab egyik csúcspontja, a dal közben Mozart levetkőzik, ezzel többszörös üzenetet közvetít: „Nézz rám, apám, ilyen vagyok, mindenféle álarc és felvett póz nélkül állok előtted, a fiad, hát miért nem fogadsz el?” Nagyon emberi és megható ez a dal, zaklatott és gyönyörű.
 
     Az apát alakító Földes Tamás egy szigorú, ámde szeretetteljes karaktert formál meg – sikeresen. Leopold Mozart félti a fiát a világtól, amelybe a zseni gyermek nem tud beilleszkedni, a világ pedig természetesen nem alkalmazkodik hozzá. Leopold nagy szólója, a Vasba zárd a szíved igazi apai érzésekről tesz tanúbizonyságot, én mégsem kedveltem meg Leopold figuráját. Túlontúl zord és merev, szinte meg sem próbálja megérteni a fiát. Földes Tamás játéka mindezek ellenére nagyon tetszik, hátborzongató, amikor álarcban jelenik meg Mozart előtt „ostoba lázadó”-nak nevezve a fiát, aki elherdálta saját boldogságát.
Pálfalvy Attila az apa másik megformálója, az ő Leopoldja talán kissé lágyabb, hangja kifogástalan, de számomra Földes játéka hitelesebb.
 
     Wolfgang nővérét, Nannerl Mozartot Kékkovács Mara és Vágó Bernadett játssza. Nannerl szelíd, szeretetre méltó, gondos nővér, mindkét színésznő megtalálta a karakter lényegét, ez egy hálás szerep, de túl nagy kihívást talán nem jelent. Nannerl jelleme nem változik a darab során, sorsa azonban igen: az ő életére is kihat Wolfgang kicsapongó életstílusa. A legszebb dalt a Mozartnak szánt levél megírása közben énekli: megható az a gyermeki szeretet, amit a testvére iránt érez, bár tudja, hogy Mozart rossz úton jár, még így is hercegnek látja őt.
Nekem Vágó Bernadett jobban tetszett Nannerl szerepében, az ő játéka élettel telibb, Kékkovács Marát túl visszafogottnak éreztem.
 
     A cinikus figura ebben a darabban Colloredo . Ő az, aki nagymértékben befolyásolja, sőt, szinte irányítja Wolfgang sorsát – illetve irányítaná, ha az öntörvényű Mozart hagyná ezt. Egyszerű udvari zeneszerzőt akar csinálni a született zseniből, elismeri tehetségét, mi több, megszállottan kutatja, hogyan válhatott Mozart ekkor géniusszá.Kép
Nagy hatalma van, de tele van frusztrációval. Tekintélyt parancsoló, de talán kicsit sajnáljuk is.
Az egyik Colloredo Szabó P. Szilveszter. Olyan hercegérseket formál meg, akiben van tartás, méltóság, nagy adag gőg és feszültség. Kiemelkedő figura, kiemelkedő alakítás. Szabó P. Szilveszter minden alkalommal valóságos jelenség a színpadon, hangjában pedig van valami ördögi, amely remekül illik ehhez a figurához.
A másik szereposztásban Németh Attila alakítja Colloredo hercegérseket. Nekem ő nem tetszik ebben a szerepben. Groteszknek érzem az általa megformált figurát, ez nem baj, de számomra az igazi Colloredo tekintélyt parancsoló. Németh Attila felfogásában ez a figura inkább vicces, már-már szánalomra méltó, érdekes megközelítés. Németh Attila hangja tiszta és erőteljes, de nem érzem benne azt a pluszt, amitől Szabó P. játéka hátborzongatóvá válik.
 
     Wolfgang feleségének szerepében Siménfalvy Ágotát láttam több alkalommal is. Constanze személyiségéről nem tudunk meg sokat a darabból, annyi azonban kiderül róla, hogy szeretetre és szerelemre éhes, határozott nő, aki rajongással szereti Mozartot, de nem akar második lenni a Wolfgang életében főszerepet játszó zene után, ezért el is hagyja urát.
Duettjük Dolhaival, a Szeret mind, ki ismer játékos, könnyed dal, nem is szenvedélyes, inkább gyermeki szerelem mutatkozik meg benne.
Constanze szólója, a Forog a tánc című dal heves és érzelemdús, Siménfalvy lendületesen, hevesen adja elő, híven tükrözve ezzel a lelkében dúló érzelmi vihart.
     A művészfeleség hányattatott sorsa szomorú: a közönség együtt érez Constanzéval és Mozart sem szimpatikus abban a pillanatban, amikor azt mondja, hogy a művész nem azért kapta a tehetségét, hogy egy asszonyra pazarolja.
 
     Fontos nőalak a darabban Waldstätten bárónő, akit Polyák Lilla alakít. A Csillagok aranya című szólója a darab egyik csúcspontja számomra. Fényes, csengő hangján csodálatos világot tár a közönség elé, valóságos álomvilágba visz el minket, amiért azt hiszem, nagyon hálás a publikum. Ő az a szereplő, aki mindvégig látja Mozartban a kivételes embert, a művészt, akit nem lehet szabályozni, ketrecbe zárni, mert szabadságra, szárnyalásra van szüksége. Végig kiáll Wolfgang mellett, akkor is, amikor már mindenki elfordult tőle. Polyák Lilla alakításában van valamiféle óvó anyai szeretet, melegség, mindez határozottsággal és eleganciával párosul.
 
A színházigazgató, Schikaneder szerepét Bálint Ádám kapta meg, aki csak a második felvonásban lép a színre.  Nekem ő nem nyerte el a tetszésemet, bár fiatalosan, lendületesen hozza a figurát, nekem kissé mesterkélt az általa megformált karakter.
 
A díszlet az Operett Színháztól megszokottan egyszerű, de a kellékekkel együtt mindig érzékelteti, hogy hol játszódik a történet. A forgószínpad és a kivetítő ebből a produkcióból sem maradt el.
A jelmezek igencsak látványosak és idézik a korabeli öltözködést. A darab elején színpompás ruhában láthatjuk a kis Mozartot dicsőítő publikumot, a hatalmas parókák is a régi korokat idézik.
Wolfgang piros kabátjának különösen fontos szerepe van: gyermekkorában kapta, elismerésképp, felnőttként azonban már nevetség tárgya benne, de ő mégis ragaszkodik hozzá.
                                    
     Bizonyára az sem véletlen, hogy a kis Amadé végig ebben a tehetséget és gyermeki tisztaságot szimbolizáló piros kabátban van jelen a színen.
 
     A Mozart!zenéje nekem nagyon tetszik, lendületes, erőteljes, érzelmekben gazdag, van benne tűz. Néha felfedezhetünk kisebb részleteket Mozart műveiből és vannak utalások a szövegben is a zeneszerző műveire (pl. a Varázsfuvolára és a Requiemre).
 
     Több alkalommal volt szerencsém látni ezt a darabot, de biztos vagyok benne, hogy még meg fogom nézni. Nagyon dinamikus és magával ragadó az előadás, van benne lázadás, szerelem, boldogság és csalódás, mulatozás és fájdalom, tréfák és könnyek, minden, ami egy ember életéhez hozzátartozik, Mozart halála pedig valóságos katarzist vált ki a nézőkből.
Az előadás után olyan érzésem támadt, mintha ismerném Mozartot, ismerném az embert, aki úgy élt, ahogy a szíve diktálta, ahogy mindannyian szeretnénk élni.

Akinek szellemét újra meg újra megidézi az Operettszínház, és a közönség újra meg újra „elalélva csodálja” Mozartot.

 

 

 
2008.11.09.                                                                   L.Orsolya
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Régi hozzászólások

(Mozart!, 2009.11.07 20:11)

válasz
(Ors, 2009. 02. 24. 14:55)
Több szereposztásban is láttam a Mozartot, Füredi Nikin és Polyák Lillán kívül Náray Erika is játszotta ezt a szerepet.


5655
(majom, 2009. 02. 23. 19:10)
A bárónő nem Polyák Lilla volt, hanem Füredi Niki.


Köszi
(Orsi, 2008. 12. 16. 10:03)
Köszönjük az információt, kijavítottam, bármilyen észrevételt szívesen fogadunk.


soga83@gmail.com
(Somi, 2008. 12. 15. 21:42)
Nagyon jó az írás! Talán annyit helyesbítenék, hogy Colloredo nem gróf volt, hanem hercegérsek. A hercegérsekeknek abban az időban éppen grófok voltak a szolgái. Minthogy a musicalben is láthattuk: Arco gróf volt a jobb keze Colloredo-nak.


Köszönjük
(anonymus, 2008. 11. 19. 18:47)
Nagyszerű írás,remélhetőleg több szereplő is idetalál erre a lapra,mert tanulságos...Örömteli látni az igyekezet,a lelkesedés, a műveltség és az írói tehetség ilyen remek kombinációjának kibontakozását.Kitartást a munkához,sok sikert a továbbiakban!